Helytörténeti gyűjtemény

Cím: Balatonmáriafürdő, Gróf Széchényi Imre tér 9.

A gyűjtemény vezetője: Huszár Mihály

Balaton-Mária-Fürdő (1896 - 1945)

 

A Helytörténeti Gyűjtemény állandó kiállítása, 2009. június 4-én nyílt meg a gróf Széchényi Imre téren található Strandépület emeletén. (Itt már 2006 óta minden nyáron a turisták és a helyi lakosok megtekinthettek helytörténeti, néprajzi, képzőművészeti kiállításokat) Az állandó kiállítást anyagilag a Nemzeti Kulturális Alap 1000 000 Forinttal támogatta, a közel három milliós költségek legnagyobbrészét pedig Balatonmáriafürdő Község Önkormányzata biztosította. A szakmai kivitelezést a Marcali Városi Helytörténeti Múzeum végezte el. A fa installációkat pedig Ősz Sándor asztalos műhelyében készítették el.

01

A balatonmáriafürdői állandó kiállítás célja, bemutatni Mária-telep létrejöttét, hogyan vált szőlőtelepből üdülőhellyé, s hogy a nyaralóvendégek és az állandó lakosok számára mit jelentett a Balaton-kultusz. A település alapítása a filoxéra (szőlőgyökér-tetű) vészhez kötődik. Az elszegényedett zalai szőlősgazdák részére, a XIX. század végén, gróf Széchényi Imre szőlőtelepítési kormánybiztos irányításával, 585 telket parcelláztak ki, a keresztúri földbirtokos, Festetics Tasziló birtokából. A telepesek hálából Széchényi Imre feleségéről, Andrássy Máriáról nevezték el az új települést. Már a szőlőtelepítés előtt megindult a fürdőélet a területen, de jelentősége a XX. század elejétől nőtt meg igazán.

02

A szőlőültetvények között gyorsan szaporodtak a kis nyaralóépületek és a kifejezetten üdülés céljára épített tekintélyes villák. Az egyik legismertebb villa, az ún. Bélavár, Dr.Bernáth Béla ügyvéd birtokában volt. Fia, a későbbi híres festőművész, Bernáth Aurél, önéletírásában szívesen emlékezett vissza gyermekkorának mária-telepi nyaralásaira. Míg a távolabbról érkező nyaralóvendégek számára a gondtalan kikapcsolódás, élményszerzés fogalmai kapcsolódtak a Balatonhoz, addig Balatonkersztúr és Balatonmária állandó lakosai a vendégfogadás, vendéglátás, különféle szolgáltatások területén dolgoztak a nyári hónapokban vagy akár egész évben.

03

A kiállítással Balatonmáriafürdő turisztikai látványosságot és kulturális élményt szeretne nyújtani mind a nyaralóvendégei, mind az állandó lakosai számára. Az állandó kiállítás mellett kialakításra került egy időszaki kiállító terem, ahol 2006 óta küönféle művészek mutatkoztak be.

 

Fotógaléria a kiállításról!

A korábbi kiállítás - lebontva: 2009. május - itt megtekinthető!

 

A balatonmáriafürdői Helytörténeti Gyűjtemény májustól szeptemberig látogatható.

Előzetes bejelentkezés: 06303562117.

Huszár Mihály gyűjtemény vezető

©2017 Balatonmáriafürdő. Minden jog fenntartva

Search