A Somogy Megyei Önkormányzat, a Somogyi Hírlap Szerkesztősége és a Szent Anna Borház hagyományőrző céllal megszervezi a
„Somogy megyei kistermelők és hobbi borászok
IV. Megyei Borversenyét"
Bővebben: Somogy megyei kistermelők és hobbi borászok Megyei Borversenye
Kerékpártúra fiataloknak! Bővebben: Közház Program
Az ünnepség 2012. május 27-én, 14:30 órakor kezdődik a Gróf Széchényi Imre téren. A rendezvény díszvendége Gróf Széchényi Imre dédunokája Dr. Zahorán Ákos Úr lesz, aki Chiléből érkezik.
Részletes program a belső oldalon!
Bővebben: Szezonnyitó, Falunap, Szoboravató ...
Balatonmáriafürdő-Balatonkeresztúr és Környéke Horgász Egyesület 2012. április 29-én 08 és 12 óra között a Nyugati-övcsatona, balatonkeresztúri szakaszán tartotta tavaszi horgászversenyét. A versenyen 36 fő vett részt és összesen 51.80 kg halat fogott. A hirtelen jött meleg miatt a halak étvágya csökkent, így első sorban kisebb kárászok és keszegek kerültek a haltartóba. Felnőtt kategóriában első helyezett Fliszár Vilmos lett 5.65 kg-mal, második Horváth Attila 5 kg-mal, harmadik Vörös Zsolt 4.6 kg-mal. A gyermekeknél első helyezett Péterfalvi Ádám 1.5 kg-mal, második Halász Péter 0.7 kg-mal, harmadik Bozsek Dávid 0.4 kg-mal. A legnagyobb halat egy 0.9 kg-os kárászt Skerlecz Dezső fogta. A díjazottak serleget, oklevelet és horgászcikkre beváltható vásárlási utalványt kaptak.
Balatonszárszón megnéztük a frissen felújított József Attila emlékházat. Nagyon érdekes, korszerű kiállítótér, interaktív demonstráció, nagyvonalú téralakítás. Sokkal több idő kellett volna, hogy mindent végigcsodáljuk, de már vártak ránk Balatonföldváron. Nagyon szívélyes és vendéglátásban volt részünk, az földvári iskolában a teljes városvezetés fogadta a máriai kirándulókat.
Bővebben: Kirándulás
Hamarosan kezdődik a balatoni szezon. Felkerestem Galácz Györgyöt Balatonmáriafürdő Polgármesterét és a település helyzetéről, a nyári szezonról, a kulturális programokról kérdeztem.
Balatonmáriafürdőn az elmúlt években jelentős beruházások valósultak meg. Azt tapasztalom, hogy egyre nehezebb az önkormányzatok helyzete. Ön hogyan látja Balatonmáriafürdő jövőjét?
Úgy gondolom az elmúlt évek fejlesztései bizonyították, Balatonmáriafürdő jó úton halad. Célunk, hogy tovább erősítsük településünk üdülő jellegét, hogy az itt élők és az idelátogató vendégek kulturált környezetben, jó színvonalú szolgáltatásokat igénybe véve élhessenek. Ma már mondhatjuk, hogy a megvalósult önkormányzati beruházások jelentős mértékben aktivizálták a magántőkét. Panziók épülnek, éttermek újulnak meg, de sok magáningatlan is teljes felújításra került. Egyre többen gondolják úgy, nálunk érdemes befektetni. Bővebben: Interjú Galácz Györggyel, Balatonmáriafürdő polgármesterével…
Május 9. 18 órakor - Számítógép használói ismeretek kezdőknek és haladóknak!
Május 12-én 18 órakor R. Kárpáti Péter irodalmi estje
Május 17. 14– 16 óráig - Tanácsadás álláskeresőknek! Téma:önéletrajz írás
Május 19 . 9 óra - Kerékpártúra fiataloknak ! Úti cél : Fenék-puszta, Kis-Balaton
Május 22. - Palacsinta parti Az Ősz Idő klub vendégei a Csillagvirág ovisok !
Május 23. 14 óra - Vidékfejlesztés programsorozat :
Nemzeti vidékstratégia: Darányi Ignácz terv ( Kerekasztal beszélgetés )